Hát ez meg miért ilyen lassú? |
newchocolate |
2009.11.29. 11:12 |
Samsung s8000 Yet
Ugyan már lassan 2 hónapja megvásárolható a Samsung sebességbajnokaként beharangozott készüléke, nekem csak most nyílt alkalmam arra hogy kipróbáljam. Hát kezdjük is el: Kezembe vettem a készüléket, hmm szép is ez az AMOLED kijelző, de már az első érintésnél kiderült, hogy rezisztív, vagyik nem meg kell érinteni a képernyőt, hanem nyomást kell rá gyakorolni, ez egy s5230 nál egészen jó megoldás de ha valami 46 ezerrel drágább úgy már kevésbé. 800Mhz-s processzor dünnyög benne, de ez a Touchwiz nek nevezett istenkáromlás miatt egyáltalán nem érződik, hihetetlen, hogy milyen lassú tud lenni, néha már ott tartottam, hogy a földhöz csapom, nagyondurva. Körülbelül az s5230 as sebességén van, bár ott csücsül rajta az AMOLED, de ez így nem tud megmutatkozni sajnos. Lehet, hogy elfogult vagyok, én egy általam használt LG Arenával hasonlítottam össze, megdöbbentő. A Samsung készüléke gyakorlatilag a QWERTY elforgatásában gyorsabb, 1100mAH-s akkumulátora pedig 3 napot is ki tud bírni, de ez édeskevés 86.000 FT ért. Innentől kezdve pedig hiába van WIFI, micro USB, vagy 5 megapixeles kamera, esetleg egészen jó minőségű műanyagból összerakott ház, ha a Touchwiz az egészet tönkreteszi, mert ez így nemhogy az LG Arenához képest( ami 14 ezerrel olcsóbb) nem jó, az iPhone-hoz képest rémálom, az s5230 hoz képest pedig kis lépés, nagyon kicsi.
|
Ittvan az új csoki |
newchocolate |
2009.11.24. 12:19 |
LG BL40 (New Chocolate)
Mindenki emlékszik még az LG Chocolate nagy sikerére, amivel a dél-koreai gyártó berobbant a mobiltelefon piacra.
Az első csoki után rengeteg hivatalos, és nem hivatalos verziót látott a világ, de most ittvan az új, érintőkijelzős csoki.
A BL40 gyakorlatilag mindent tud, amit egy mai érintésvezérelt okostelefonnak tudnia kell. Először is visszahozza a chocolate dizájnját, divattelefon létére szerintem akárkinek tetszhet, nem szubjektív a kinézet. A mérettel lehetnek gondok, nemhinném, hogy sok ekkora zseb van a világon, mint egy tévékapcsoló kb. De egy nagyonszép, minőségi, gyönyörű fekete tévékapcsoló. Hozza a sebességet, néha kicsit döcög, dehát 4 hüvelykes kijelzőn, ez szinte már elvárható. A S-class interfész még mindig le tud nyűgözni, különösen a multimédiás része. Moziziásra is kivállóan alkalmas, Divx, Xvid kompatibilis. Az alapfunkciókkal nincs gond, a qwerty szépen összevan rakva, nehéz mellényomni. A böngészés kifejezetten élmény. A sebbesség néha döcög, de pl a Samsung hasonló árkategóriáju termékeit simán felülmúlja. Az akkumulátor az 1000mAh val igazán a problémás része, naponta is szükséges tölteni. Egszóval ezt a felsőkategóriás, érintőkijelzős mobiltelefont csak ajánlani tudom. |
Zöld a szíve |
newchocolate |
2009.11.22. 22:02 |
Sony Ericcson Naite
A japán-svéd gyártó hivatalosan második környezetbarát mobiltelefonja, talán csak a környezetbarát mivolta miatt érdemel említést, és hát ennek is milyen érdekes neve van:D Állitólag a Nait egy héber eredetű férfinév. Hát jó. Lássuk csak milyen is. Kinézetre egy régebbi Sony Ericcson, ami valljukbe nem volt rossz, de lejárt. De nekem tetszik, kézreáll nincs semmi extra. Belső: hááát nem valami hullajó. Jól tudja az alapfunkciókat, gyors, kezelhető, zenei téren egészen tűrhető, de például a 2 megapixeles !fixfókuszos! kamerával kifejezetten lejáratja magát, környezetkímélés ide vagy oda.950mAh-s akkumulátor 2-3 nap üzemidő, nem túl jó, de ha zöld szívem van akkor elengedem. Mondjuk csak akkor veszem meg a telefont ha Greenpeace aktivista vagyok. Mert ez így nem gyenge, de lehetene sokkal jobb is. |
Hol a sebesség? Satio |
newchocolate |
2009.11.21. 23:54 |
Sony Ericcson. Úgy látszik talán az Aino névre keresztelt terméket leszámítva az idei évük egy csődtömeg. Ezt mutatta az Xperia1 es sebessége ( sebessége?! pff...) és most sajnos ezt kell írnom de a Satio (Satio--> Satisfy hehe) bénázása is. Ez a telefon X kategóriás márkatársával együtt a sebesség királyaként lett beharangozva, de még talán az udvaribolond szintet sem üti meg. A rendszer a bugok és fagyások tárháza, viszont a telefonból hiányzik a szabványos fülhallgató-kimenet, ezek mellet nem lehet elmenni.Jó pont a 12 megapixeles, autófókuszos kamera, ami jelenleg a Samsung Innov8 után a második legjobb a piacon, viszont annak "cseppet" lejjebb van meghúzva az ára, és egy érintőkijelzős okostelefont nem lehet egy kamerával eladni.
Az 1000mAH-s akkumulátor, maximum 2 nap üzemidőt tesz lehetővé, ami a nem is annyira szép kijelző miatt érthetetlen. Ezek, és még rengeteg hiba miatt lehet egy világmegváltóként beharangozott okostelefonra azt mondani, hogy köszönjük szépen, ennyi volt. |
Ismét ragyog |
newchocolate |
2009.11.21. 14:05 |
Lg Shine...
A dél-koreai gyártó egyik leghíresebb készüléke, dizánjával szinte mindenkit levesz a lábáról. Bár már több mint 2 éves, az emberek még így is megbámulják az utcán, metrón ( már ha valaki ott előveszi...). Igen, hiába a régi megjelenés, és a nagy siker, az LG a chocolate-tal ellentétben ebből nem készített ráncfelvarrt verziót, najó talán ottvan a KE770 dehát miaz?! nem méltó az elődhöz. Viszont megjött a hír, az AT&T és az LG közösen bejelentette az Amerikában hamarosan kapható Shine2-t 2,2 hüvelykes kijelzővel, és 2 megapixeles kamerával november 22 től lesz kapható.
|
|